A győri kettős győzelem után az MVM futamon is kétségkívül a dobogó tetejére kerülés volt a célunk. Pénteken, egy nappal a verseny előtt egy rövid próbálgatás, szerelés és átgumizás után este egy versenyzői vizsga várt rám és az aktuális csapattársamra, Tóth Tamásra, másnap reggeltől pedig már a szabadedzéseink is elkezdődtek. A csapat nagy része viszont este sem pihent, ők még széria autók közt induló Polákot készítették fel a másnapi versenyre, mert egy nem várt hiba jött elő az utolsó pillanatban. A csapat becsületére váljék, hogy az autó elkészült, sőt még egy motorral is rajtrácsra gördült az EV-Sport a kétkerekűek között.

Előzetesen nem volt semmilyen tapasztalatunk a budapesti pályával kapcsolatban, mivel az idén írták ki nekünk először a versenyt. A pályarajzok alapján volt valami elképzelésem, de ez gyorsan megváltozott már az első körök után a rossz aszfalt miatt. Maga a pálya alapvetően nézve ovális volt, de 3 sikánnal meglassítva, amik elég szűkre sikeredtek, így sok balesetet és rázósabb helyzetet okozva az első körökben. Nekem tetszett, szeretem az ilyenfajta utcai pályákat, de a jó előzési pontokat hiányoltam Győr után.

Az időmérő abszolút a dominanciánkat hozta. Egy körünk volt csupán, így sokat nem akartam kockáztatni, főleg a hideg gumik miatt. Tamás az edzésekre nem tudott végül bejönni, ettől függetlenül a köre jól indult. Könnyen a mezőny első felébe kvalifikálhatott volna, a kör végén azonban valamiért lelassult a gépe.

Az MVM futamon minden kategóriának csak egy versenyt rendeznek. A miénk stílszerűen az utolsó futam volt, így volt pár órám kicsit szétnézni, figyelni a többi versenyt. A motorosok között volt kinek szurkolni, az EV-Sport motorja ugyanis a mezőny elején ment, harcban az elsőségért. Végül másodikként intették le a csapatot, ami egy nagyon szép eredmény az új elektromos motor bemutatkozó versenyén. A szériaautók között a kispolák nem járt szerencsével: bár Gál János az utolsó rajthelyről a 4. helyig tört előre, végül problémák adódtak, és lelassult az autó.

A mi futamunkon volt Győr után ismét a legnépesebb a mezőny. A sikánok a gokartoknak kedveztek, a kis szélesség miatt lendületesen mehettünk át a kanyarokon. Elég dinamikus verseny volt az elmondottak alapján a miénk, én szerencsére ebből nem sokat észleltem. A rajtnál ugyan kicsit védekeznem kellett, de az első sikánból már tisztán elsőnek tudtam kifordulni. Innentől kezdve sikerült néhány kör alatt nagy előnyt kiépíteni, amiben segített az első néhány körös kavarodás is. A verseny közepétől már egyértelműen a biztonságra mentem, ugyanis néhány helyen lassanként kezdett megváltozni a pálya. Én nem tudom milyen balesetek lehettek egy-két helyen, de egyszer például úgy eltorlaszolódott egy sikán előttem, hogy meg kellett állnom. Ezt leszámítva minden simán ment, és sikerült egy magabiztos győzelemmel hazahozni a gépet. Ellentétben velem, a másik EV-Sportos gépben Tominak lehetett izgalmas versenye: a rajt után hátulról feltörve a 6. hely környékén haladva előbb egy balesetbe keveredett, majd ismét nekirugaszkodva leghátulról a mezőny közepéig verekedte fel magát.

Nagyon boldog voltam a levezető körön, hiszen az elsőség egyben az EV-Sport első ALTrace bajnoki címét jelentette. Ez azonban nem az én győzelmem, hanem a csapaté, hiszen az előző évek megpróbáltatásaiból tanulva idén egy olyan gépbe ülhettem be, ami minden körülmények között versenyképes volt, ugyanakkor egyszer sem romlott el. Ez szerintem elektromos meghajtásnál, ekkora teljesítmény mellett nagyon nagy dolog. A magam részéről nagyon élveztem az egész szezont (beleértve a két garnitúra Vega felgumizását is :D), úgyhogy szeretném megköszönni az egész EV-Sportnak, hogy részese lehettem ennek!