Családi nap vagy elektromos autós találkozó?

Július 18. előtt ezen többször is eltöprengtem. Családi napnak indult egykor. Asszonyainknak meg akartuk mutatni, kikkel töltjük a szabadidőt és mi mindenen dolgozunk olyankor, amikor nem velük vagyunk. Gyermekeinket pedig beleültettük a versenyjárműveinkbe, hogy érezzék a megvalósított álmaink adta élményt. Az évek során ez a nyári szombat egyre inkább kezdi kinőni magát a magyarországi elektromos járműves közösség találkozójává.
Először fordul elő velem, hogy 0 emissziós járművel mehetek ki a Kart Farmra. Az Evopro Modulo Electric midibuszába beszállni önmagában esemény, fotogén alkat, oda kell figyelnem, hogy ne lépjek bele egy-egy spontán kompozícióba. A BKK végállomáson járatindulásig néhány perces szünetükben sofőrök jönnek, némelyik csak elmegy mellette és jól megnézi, mások oda is kérdeznek. Közben gyors pillantásokkal felmérik felhasználói szemmel is, a tesztpilóta pedig jól tudja, honnan kell kezdeni a kollégáknak a bemutatást. Aztán csendben indulunk, a lámpához besorolás könnyen megy, egy csuklós nagytesó előzékenyen maga elé engedi. Mögöttem egy kétgyermekes család apával, anyával, leghátul 4 derűs kissrác egy sorban. Igen az előjelekből sejthető, a családi találkozó már meglesz. Nem kell kétszer biztatni az egyik legényt, hogy a jobb egyből többet lát, üljön nyugodtan át. „Merre jártok?” kapom a kérdést a Vidámvásár utca környékén, „…akkor 5 perc múlva itt lesztek.”

A rendezvény képei megtekinthetők itt.


A Kart Farmon tűz lobog, pörkölt illat leng, zsezsgés hallatszik jobbról is, balról is. A felfújható medencében aprók pancsolnak – talán ők tudják igazán mi ilyenkor a legjobb – a közeli árnyékban ping-pong asztal kopog. Bent a büfében - odakintről különben elképzelhetetlen – hűvös levegőt kapunk, az üdítőknek azonban nincs idejük rendesen lehűlni a hűtőben. Folynak a beszélgetések, tárgyalások. Kint, a fedett boxutcában töltenek az utcai „nagy” autók, gokartok, kerékpárok, robogók. A nap során megtudom, nem bír el minket a hálózat. Jövőre meg fogjuk oldani, most már erre is oda kell figyelni.
Az ELMŰ felmatricázott Fiat 500-asát évekkel ezelőtt láttam egyszer a Váci úton, jó érzés itt találkozni vele. Az autó sofőrje elemében van, minden mozdulatából, arcrezdüléséből érezhető, hogy nem marketing anyagból zajlik az eszmecsere. Megkérdezek valakit, aki most próbálta a kocsit először: Visszaülnél? „Mi az, hogy? Mozgékonyabb autó, mint amilyen kis aranyos. Barátnőmnek nem adnám. Félteném.” Szép vallomás. S ha ezt a közeljövőben tettek is követik, akkor nemsokára feleség lesz az óvott barátnőből, igaz? A Porsche 924, a Suzuki Swift és az elektromos Fiat Tipo a hazai átépítések életképességét hirdetik, évek óta saját kerekükön gurulnak ide. Egyikük túl van az átalakítást követő 100.000 kilométerén… Első fecskék. Lehet, hogy nem ezek az autók mossák be a köztudatba az elektromos hajtást, de a hazai villanyautó történelemben kitörölhetetlenül ott a helyük!
Idén több szériagyártmányt is kaptunk, hogy kipróbáljuk, érezzük, hol tart a járműipar ezen a területen. Mert az elektromos versenyautónk hajtáslánca belülről hangos. (Igen, még sisakban is. Kívülről tűnik csupán halknak.) A felkeményített futómű a pályán tartásához, a feszes sportülések pedig a pilóta érdekében szükségesek. Csupasz fém belül, hiszen minden burkolat szükségtelen tömegnövelő lenne, amikor a századmásodpercekkel versenyzünk. Célszerű, nyers, spártai belvilág, mely az adrenalinszint felkorbácsolására is mindig alkalmas. Kellemes tapasztalat, hogy a mai magyar piacon elérhető szériagyártású elektromos autók csak a hatótávolságban nyújtanak kevesebbet belső égésű motoros társaiknál. Komfort, finom kormányzás, légkondicionáló, van itt minden, amihez ma az autóipar hozzászoktatott, semmi további kompromisszumot nem kell kötni egy Leaf-fel, NV200-zal, vagy i3-mal.
Akinek pedig a napi több száz kilométer a követelmény? Itt vannak a remek jó hibridek. Például az egyik egyesületi tag az új Ford Mondeo Hybrid próbáját követően átszellemülten ki is osztja „a nap legjobb autója” címet. Valószínűleg nem a véletlen műve, még ha a véleményben lehet is szubjektivitás.


Több e-max robogót látok, sőt felbukkan a tuningja is. Lássuk, hogyan összegzi a benyomásait az egyik gazdája: „Idén szép számban jelentek meg kerékpárok, robogók és motorkerékpárok is. Köszönet mindenkinek aki megengedte, hogy kipróbáljam a járművét, kivétel nélkül szuper élmény volt! Kellemes csalódás számomra ezeknek a járműveknek a dinamizmusa, magam sem gondoltam hogy így mennek. Ez megerősítést és egyben lendületet is ad ahhoz hogy én és a hozzám hasonló szemléletű emberek tovább fejlesztgessék, tökéletesítsék saját járművüket a jövőben.” Őszinte tisztelettel fogadom ezt a beszámolót, nagyság van abban amikor valaki inspirációt merít a jobbaktól. A próbaköröknek ugyanis van egy kíméletlen jellegzetességük: mérlegre teszik a saját járgányt, amivel a mindennapokban összenőttünk. Márpedig itt van több olyan motorkerékpár is, amely a csúcsteljesítmény kihasználásakor inkább mérhető egy 125-ös ill. 250-es géphez, mint egy segédmotorhoz. S ez alapján akár az átépített Rieju, akár a kézről-kézre adott, csodálatosan kivitelezett gyári Zero kicsit nagyobb pályát igényelne.
Kicsik és nagyok próbálják az elektromos Ultimate bringákat. Egy e-bike-os megszólalás: „…elfogult vagyok, hiszen a saját bringám 1,5 kW-os elvileg csúcsban. Ebből csak 250W-ot lehet használni közúton. Az igazat megvallva szerintem a kettő között lehet valahol az igazság, a jogalkotókat kellene ösztönözni arra, hogy 600W még engedélyezett legyen. Az Ultimate is 250-300W körül lehet ha szabályos, nagyon remélem, hogy tele lesz az utca néhány év múlva ilyenekkel. Az elektromos bringáké kellene legyen a jövő…” Ha a közlekedéshez szükséges erőforrás felhasználást távlatokban szemléljük, valószínűleg a kétkerekűek környékén lehet meghúzni a fenntarthatóság határát. (A jelenlegi technológiákat figyelembe véve és a személyes mobilitásra vonatkoztatva. A tömegközlekedés egy további lehetséges fenntartható irány.)


A gyári Tom Kart az egyesület elektromos gokartjaival együtt rója a köröket. A külön figyelmet a helyszín rendeltetésén túl annak (is) köszönhetik, hogy akár gyerekek is vezethetik őket. Kísértés a Kart Farm benzines modelljeivel való összehasonlítás, de nem egészen sportszerű. A hajtásmódon kívül is egészen más a Tom Kart konstrukciója, például „nem csővázas, így sokkal merevebb” kapom a szakértő véleményt. „Nem igazán a Kart Farmra való az áttételezés…az egyenesben csak utazik a Tom Kart, de a kanyarokban egyértelműen jobb a benzinesnél. A gumik szerintem keményebbek a benzines Rimo-kon lévő Mojo-knál.” Ez pedig csakúgy, mint a pálya állapota, külső hőmérséklet, gumihőmérséklet stb. befolyásolja a köridőt. Most „2 tized volt a két gép között, a Rimo javára.” „Van potenciál ebben az elektromosban bérgokartként…” hát bízzunk benne, hogy meghallják akiknek meg kell.
Remeg a levegő, néha megcsikordul egy-egy abroncs a bátran vett íven, de az „amperhangon” kívül csak emberi beszélgetés foszlányokat kapok el. A szú dolgozik ilyen csendben a fáskamrában, az egér rág ilyen alig hallhatóan a gabonatárolóban. …20kg jég és 30 másfeles ásványvíz érkezik... Az ebéd időközben „ráfordul a célegyenesre”, a bográcsot tiszteletreméltó kezek kormányozzák órák óta, hogy a pörkölt 100 embernek okozzon majd kulináris élményt és új erőt adjon a délutánhoz.
Mihez hasonlítható egy ilyen családi nap? Édesapák veszik ölükbe a gyermekeiket, hogy gokarttal fussanak egy apa-fia kört, de ha már elég idős a lurkó a gyerek gokarthoz, akkor maga is vezethet.


Mosolygok, ahogy a kis emberpalánták nagy sisakban bedőlnek, hogy az oldalgyorsulást ellensúlyozzák.
Elektromos autós találkozó? Egy napra összejöttek az elektromos hajtás szimpatizánsai az egész országból. Egyelőre egy különc(nek tűnő) kisebbség. Mintha a levegőt is könnyebb lenne ilyenkor a tüdőnkbe szívni, felszabadító az általános meg nem értettséget a Kart Farmon kívül hagyni. Tekintetekből, fél szavakból értjük egymást. Nem feltétlenül szakmailag, mert aki fejleszti és megálmodja ezeket a hajtásokat, szinte nem is magyarul szólal meg, amikor tematikus kérdést kap. Speciális terminológia. A hétköznapi felhasználó pedig nem feltétlenül érzi, merre is kell folynia az elektronoknak ahhoz, hogy meginduljon a járműve. Jól megférünk egymás mellett. Egy irányba érzünk, gondolkozunk. Akit egy fenntartható(bb) jövő, akit a környezet védelme, akit a mérnöki felelősség mozgat és aki egyszerűen csak takarékosan szeretne közlekedni. Sőt. A járműforgalmazó és az is, aki számára az elektromos áram, mint járműhajtóanyag (?) tulajdonképpen kereskedelmi áru.
Vajon tudat alatt sikerült a programot úgy időzíteni, hogy a Modulo busz kistarcsai próbaköre az ebédet követő megelégedett órába essen? Jobb is így, mert a beszállást követő percek mindenkit megpróbálnak. A nagy üvegfelület miatt a júliusi napsütésben felmelegedett járműben az 50°C körüli hőmérséklet teljesen természetes, a légkondicionáló rendesen megdolgozik a belső tér lehűtéséért. A hazai fejlesztés vonzereje a társaság jelentős részét beszippantotta. Vajon hány mérnök alkotóereje és mennyi bátorság vált ebben a buszban kézzel foghatóvá? Illik megállni egy pillanatra, szabad megélni az igézetet. Megcsináltuk! Pedig az Evopro csinálta meg. A mieink és képesek rá. A vízilabdás fiúkkal sem edzünk éveken át keményen és nem küzdünk ott a döntő meccsen a medencében, mégis felemel minket és átjár ha győzünk. Szép volt Evopro!
A 3. Le Farm Endurance gokartverseny…
A sisakból kiszabadított „gőzölgő” fejekről egészen pontosan megmondható, kik versenyeznek. No meg az apának szurkoló kicsik és anyukáik, a családi apja-fia-lánya csapatok körül vibráló légkör is árulkodó. Késhegyre menő verseny, határon vezetett gép, az oldalunkat süti a forróság. Játék. Indulás előtt elszánt tekintetek a plexi mögött, aztán feszülnek a bicepszek minden kanyarban, a levegőben lüktet a megemelkedett pulzus.
Egyszer talán majd a Le Farm-ot tisztán elektromos gokartokon futjuk. Végülis minden, amit ezen a napon láttam, egyszer álomként kezdődött…


Először utazok haza 0 emissziós járművel a Kart Farmról. A Nissan Leaf ajtaja olyan tompa méltósággal puffan, hogy kedvem lenne újból kinyitni és becsukni: Csak még egyszer ezt a tizedmásodpercnyi élményt! Vendég vagyok, türtőztetem magam. Belül minden olyan, mint egy komoly, mai autóban. Ez a kiviteli minőség épp olyan messze van az egykori Puli 2E-től, amilyen távol van egymástól bármely mai autó egy 2 évtizeddel ezelőtt gyártott társától. Megintem magam, hiszen ostobaság egy mopedautó gyökerekkel rendelkező kisjárgányhoz mérni egy tömeggyártó mai követelmények szerint megfogalmazott elektromos járművét. Hosszan eltűnődöm. Kívül létezik valami másik világ. Belül a csend. Ami odakint van, hipp-hopp elszalad. A mindenit de betyár gyors ez a csend! Az M0 kapaszkodóján leszakadozó többség vajon mit gondol magában? Csinos ez a hátsó lámpasor? Mindegy is, az autón csak diszkrét feliratok hirdetik, hogy valami különleges suhant el mellettük. …Ami a városban történik, arra nem vagyok büszke, de vállalom: egy taxi után gurulva elbődül belőlem a füst utálata. Nem, ez egyszerűen nem szerepelhetett annak a Rudolf Diesel-nek a jövőképében, aki mogyoróolajjal járatta a motorját! Valószínűleg az autó gyártója sem számolt azzal, hogy egyszer majd „kiherélik” a részecskeszűrőt a rendszerből. A több, mint figyelmes sofőr rezzenéstelen arccal teszi ki az irányjelzőt és egy szempillantás, se füst, se taxi. Szürreális élmény az elektromos autózás.


A családi nap és elektromos autó találkozó számokban:

  • A bográcsban 22kg hús főtt. A rendkívül finom pörkölttel, a 9kg kenyérrel és 4 üveg kovászos uborkával (ezúton is köszönjük annak, aki hozott) 80-100 ember lakott jól.
  • 30db 1,5literes ásványvíz 50 literes hordóban 20kg jég közt hűtve


Módosítás: (2016. május 18. szerda, 22:33)